Horváth Adrienn a Zselicvölgy SE első magyar bajnoka

Magyar bajnoki címet szerzett a 16 éves Horváth Adrienn L18-as csapat kategóriában. A Diego-Zselicvölgy SE tehetséges teniszezője – Baranyai Sándor szakedző tanítványa – a 18 éves fővárosi Fekete Lilivel érte el a nagyszerű eredményt.

Adrienn sokat fejlődött az elmúlt időszakban, túlzás nélkül mondhatom, hogy ígéretes tehetség - mondta Baranyai Sándor szakedző.

– Felkészítésén közösen dolgozunk a budapesti Diego Egyesülettel, ahol Pákai Norbert, Bozsik Attila és a Davis-kupákból ismert Kisgyörgy Gergely segíti a sportolót.

A hajmási Zselicvölgy SE életében hatalmas változást hozott, hogy márciusban átadták a térség legmodernebb, a legmagasabb nemzetközi szabványoknak megfelelő teniszcsarnokát. A létesítmény a klub sportolóinak és az edzőtáborba érkezőknek is kiváló edzéslehetőséget biztosít. Sólyom András, a Zselicvölgy Sportegyesület elnöke kifejtette: olyan nyugodt körülmények, magas szintű szakmai munka várja itt a fiatalokat, amelyek mentén folyamatosan fejlődhetnek. A Zselicvölgyben jelenleg húsz gyermek teniszezik, számuk folyamatosan bővül, szeptemberben jelen állás szerint számuk negyvenre bővül.

– Az a célunk, hogy az itt sportoló gyerekek megszeressék a tenisz, megfelelő szakmai irányítással eddzük őket, a kiemelkedő tehetségeknek pedig biztosítsuk a versenyeztetését. Látva a jelenlegi lehetőségéket, biztos vagyok benne, hogy hosszú távon lesznek olyan somogyi teniszezők, akikkel a jövőben komolyan számolni kell majd, akár nemzetközi szinten is.

No Replies to "Horváth Adrienn a Zselicvölgy SE első magyar bajnoka"